2008. március 13., csütörtök

Kezdetek

Kb. 18 évvel ezelőtt, 1990 -ben kezdtem kutatni a családom történetét, amikor az egyház (Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza) tagja lettem. Akkor még nem gondoltam, mennyi tapasztalatot, élményt, örömöt; és néha szomorúságot fogok átélni ennek során, és hogy milyen fontos lesz ez a számomra egész hátralevő életemben!

A húgommal, Anikóval kezdtük el a szüleinktől, rokonainktól kérdezni, hogy volt ez, hogy volt az, mire emlékeznek az ő nagyszüleikről, dédszüleikről...

Hallottunk érdekes, néha vicces, néha tragikus eseményekről, pl. anyu két testvéréről, akik kiskorukban meghaltak. Valamennyire át tudtam érezni, milyen fájdalmas is ez. A sírjuk ma is ott van az alapi temetőben.

Persze vidámabb dolgok is történtek. Az egyik legjobb, amit tapasztaltam a kutatás során, hogy az élő rokonaimmal is valahogy szorosabb lett a kapcsolatom. Jobban érzem az ő szeretetüket, és valahogy én is jobban szeretem őket! Különösen Csányi Gizi nénje, apu unokatestvére fogadott olyan nagy szeretettel, amikor nála szálltam meg a móricgáti temetőben való kutatásom során.

Jobban érzek valami - szinte fizikai - összetartozást pl. a nagynénéimmel, unokatestvéreimmel, amit én úgy hívok, "családi érzés". Különös dolog ez. Nem is lehet igazán elmagyarázni annak, aki még nem érezte. De nagyon felemelő, és megható... bár ez sem fejezi ki igazán, hogy milyen, de jobb szót nem tudok rá.

Móricgáton éltek apám szülei, és rengeteg szál köt ide! Itt a nagyszüleimnél voltam életem első korszakában. A szüleim nem akartak bölcsődébe adni, hát inkább a mamához hoztak el, és jól tették! :) Itt tanultam meg járni, itt töltöttem életem első egy két évét. És azután is gyermekkorom legtöbb nyarát itt töltöttem. Az első évek, az első élmények, amelyek a legmélyebb nyomot hagyják egy ember lelkében, ide kötnek. Bizonyos szempontból jobban érzem, hogy ide tartozom, mint Budapesthez, ahol pedig összesen több időt töltöttem az életemből.

Azt tervezem, hogy amikor megtehetem, erre a környékre költözöm, közel az emlékekhez, azokhoz az érzésekhez, amiket itt átéltem.


Sokan kérdezik, akik szeretnék a családfájukat kutatni, de nem tudják, hogyan kezdjék el : "Mit csináljak először, hogy induljak el?"
Ilyenkor a legtöbben, akik már tapasztaltabbak ezen a téren, elkezdik az első gyakorlati lépésekkel:
- Kezdd magaddal...
- Aztán kérdezd meg a szüleidet, idősebb rokonaidat...
- Nézd meg milyen iratok vannak otthon a nagyszülőkről... stb.

De van még egy fontos dolog, ami mindezeket megelőzi. És nemcsak megelőzi, hanem végig kell, hogy kísérje az egész folyamatot! Ami nélkül az egész kutatás csak egy hobbi, vagy olyasmi, amivel dicsekedni lehet.

Az egyik egyházi kiadványunkban olvastam erről, kb. így szól:

"Az első lépés, amit tehetünk az őseinkért, az hogy szeretettel gondolunk rájuk." :)

* * *