A Kun Miatyánk a Török tv adásából...
2009. december 7., hétfő
2009. szeptember 19., szombat
A Csányi család eredete
A második legkorábbi nyom a Csányi családról, pontosabban a Zala megyei Csányi család őseiről a XII.-XIII. századból ered...
Az itt található néhány bejegyzés a Zala megyei Csányi család őseiről, és néhány, másik Csányi nevű családokról szól.
Buzád
-nemzetség alapítói Hadolt vagy Haholt orlamündi német gróf ivadékai Hadolt Buzád bán és Arnold. Ősüket 1162. Meissenből hivta be IV. István a krónika szerint, valószinübb azonban, hogy a krónika összetévesztette Vak Béla fiát III. Istvánnal. A nemzetség tulajdonképeni megalapítója Buzád pozsonyi főispán és bán.
Négy fiu atyja volt már, midőn aszkéta hajlamait követve, a domonkos-rendiek közé lépett s 1241. Pesten az oltár előtt várta be a tatárokat, akik lemészárolták. Őt már Bánffy Buzád név alatt említi a történelem, fiai (ifjabb Buzád mester, Csák bán s tárnokmester, zalai és nyitrai főispán, Lancret és Trisztán) azonban a Szabari- Csányi- és Hahóthy-családokat alapították, ellenben az alsólendvai Bánffy-család alapítója az ifjabb Haholt-ágból származott; ezen Haholt, Buzád bán unokatestvére, 1237-39. Vasvármegyei főispán volt, fia István (1267-94) pedig tótországi bán és borsodvmegyei főispán.
Ennek az Istvánnak a fia Miklós, az alsólendvai (zalamegyei) várnak építője, csak a XIV. század elején vette föl, mint bán fia, a Bánffy nevet s ő alapította az alsólendvai Bánffy-családot. 1347. már ő maga is Tót és Horvátország bánja s jóval előbb (1324-től) Zala vmegye főispánja volt.
A B. nemzetség harmadik ágát I. Buzád fia Arnold (megh. 1234 előtt) alapította, kinek 3 fia volt: Ponith (1230-72), bán és zalai főispán, II. Arnold (1224-39) zalai főispán és Keled (1234); Ponith ága kihalt fiában, Jakab (megh. 1309 előtt) étekfogó mesterben, ifj. Arnold és Keled ágazata a XIV. század közepe táján enyészett el. V. ö. Wertner: Magyar nemzetségek, I., 147-172, 324. II. 422.
Buzád
Árpádkori népies magyar személynév a Buza névből képezve, ma már elavult s csak néhány szóban található (minők: kicsid, apród, rövid, a székelyeknél a középfokban röv-ebb), de régi személy- és helyneveinkben gyakran használt kicsinyítő -d v. -di képzővel.
Haholt
vagy Hadolt ivadékai, a Bécsi Krónika szerint szt. István idejében jöttek Magyarország ba s ők alapították a Buzád-nemzetséget (l.o., IV., 31.)
Hahót
(Felső-), kisközség Zala vármegye pacsai j.-ban, (1891) 1172 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral. - H. benedekrendi apátságát szent Margit vértanu tiszteletére a Hahold nemzetségéből való Buzádfia, Arnold comes alapította s lapítását, utódainak kérésére, 1234. II: András király is megerősítette. 1270. azonban Arnold comes fiától, Miklóstól, hűtlensége miatt egyéb jószágokkal együtt a monostor kegyuraságát is elvette és azt Ponich bánnak ajándékozta. A kegyuri jogot a XVII. sz. óta királyaink, végre 1772-től a tolnai Festetics grófi család gyakorolta, s összecsatolta a keszthelyi plébániával.
/Forrás: Pallas lexikon?/
******************************************************************************
Csák vonala.
a) I. Csák (bán).
II. Buzád bán fia; legelőször 1234-ben merült fel; tizenkét éven át nem hallunk róla semmit; 1246-ban Zalamegye főispánja.* 1256-tól 1259-ig királyi tárnokmester és zalai főispán;* 1259-ben – ámbár Mária királynétól azelőtt a zalamegyei Kéménd-et kapta,* – István ifjabb király szolgálatába lépett, a mennyiben ez évben István pohárnokmestere* s e minőségben tőle kitünő szolgálatai elismeréseül Horyg várát a hozzátartozó Myltumberg és Saxumfeldet kapja. 1260-ban Zalamegye főispánja és István tárnokmestere.* 1259-ben István zászlaja alatt részt vett az osztrákok és a bolgárok elleni hadjáratban, az előbbiek ellen különösen Léka vár védelmezésénél tünt ki.* 1261 szeptember 2-ikán «bán» (bánságát azonban nem ismerjük) és megint IV. Béla kegyében áll, kitől nevezett napon a somogymegyei Ors-ot kapja;* békés viszonya azonban nem tartott sokáig, mert a Béla és István között kitört viszályok alatt megint csak István pártján látjuk; egyik ütközetben fogságba is került.* 1265 november 30-ikától 1268-ig báni czimmel Zalamegye főispánja;* 1269-ben nyitrai főispán,* ez az utolsó róla szóló hir. Halála évét és házassági viszonyait nem ismerjük. II. Csák, Dénes, Miklós, IV. Buzád és Frigyes nevű fiakat hagyott maga után.
f) II. Csák.
I. Csák öregebb fia, 1266-ban orbászi főispán, mely minőségben 1269-ig találjuk*; 1272 szeptember 3-án csak «Csák mester» néven szerepel.* Részt vesz 1274 óta fivéreinek összes közös akczióiban; utoljára találkozunk vele 1309 október 10-ikén.* Halálozási évét nem ismerjük.
Fiairól már 1360 augusztus 26-án tesznek ugyan említést, de meg nem nevezik;* csak egy 1365 deczember 9-ikén kelt okiratból kitünik, hogy Egyed és Péter a nevük; akkor már Egyed fiai János és László és Péter fiai János és István a «Csányi» néven szerepelnek.* Egyed fiait Jánost és Lászlót ismerjük még 1368-ban is.*
Miután I. Csák utódai a «Csányi» családot alapították, most már Buzád bán többi fiaihoz térhetünk vissza.
/Forrás: TURUL: 1898/1 /
******************************************************************************
Csányi.
Czímeres nemeslevelet 1674. jul. 20. Cs. Lőrincz, István s ennek fia András, továbbá András nyertek. Kihirdette 1675. Hevesm. Az 1754/55. évi orsz. nemesi összeiráskor ezen megyében igazolják nemességüket István, János, Mihály és Lajos. – Vö. Orosz 46.
Csány (rugonfalvi).
Nemességet Báthory Zsigmondtól 1589. máj.7. Cs. Máté nyert. (Gyfv. LR. II/520. és K.-Küküllőm. lt.) – Vö. Sándor13.; Pálmay: Udvarhely 51.
Csáni (ujtordai).
Czímeres nemeslevelet Bethlen Gábortól 1619. aug. 25. Cs. János és társai nyertek. – Czímert s egyéb adatot l. Ajtoni (ujtordai) alatt.
Csány.
Czímeres nemeslevele 1638. jun. 9. kelt. (Ol.: 941/1906.) – Vö. Siebm. pk. 32.
Csány (székelyudvarhelyi).
Nemességet I. Rákóczy Györgytől 1648. márcz. 28. Cs. Mihály kapott. (Gyfv. LR. XXIII/62.)
Csáni.
Czímerpecsétjét l. Siebm. erd. 137.
Csányi (csányi).
Zalamegyei, régi birtokadományos család, mely később Somogy és Vasmegyékbe is átszármazott. Az 1754/55. évi orsz. nemesi összeiráskor Baranyamegyében László, Somogymegyében Imre, Ferencz, Vasmegyében György és László s Zalamegyében Ferencz, György, László és Imre fordulnak elő az igazolt nemesek között. A családnak a Nagy Iván által (III/96–7.) adott leszármazásából a következő adataokat közöljük: > (Lásd: Kempelen)
Csány (kövesdi).
Erdélyi család. Donátiót 1585. nyert. (Gyfv. LR. I/290.) – Vö. NI. III/98.; Pálmay: M.-Torda 33.
Csányi (mándi).
Birtokadományt nyert 1582. és 1590. Szatmármegyében. – Vö. NI. III/98.
Csáni (mezőcsáni).
Kihalt erdélyi család. (NI. III/98.)
Csáni (székelyudvarhelyi).
Nagy Iván szerint (III/98.) erdélyi család.
Csányi.
Nemességét Sámuel (Borsodm.) 1815. jul. 14. legf. helyen igazolta. (LR. LXIII/757.)
Csányi.
István (Szabolcsm.) nemessége 1808. szept. 16. legf. helyen igazoltatott. (LR. LXII/869.)
Csányi.
Czímerpecsét Pestm. lt.-ban. (Kősz. 64.)
Csányi-családbeliek.
Az 1754/55. évi orsz. nemesi összeiráskor Szabolcsmegyében István, Szatmármegyében pedig István igazolták nemességüket.
Csányi, l. Fekete (szatmári).
/Forrás: Kempelen: Magyar nemes családok/
******************************************************************************
Az itt található néhány bejegyzés a Zala megyei Csányi család őseiről, és néhány, másik Csányi nevű családokról szól.
Buzád
-nemzetség alapítói Hadolt vagy Haholt orlamündi német gróf ivadékai Hadolt Buzád bán és Arnold. Ősüket 1162. Meissenből hivta be IV. István a krónika szerint, valószinübb azonban, hogy a krónika összetévesztette Vak Béla fiát III. Istvánnal. A nemzetség tulajdonképeni megalapítója Buzád pozsonyi főispán és bán.
Négy fiu atyja volt már, midőn aszkéta hajlamait követve, a domonkos-rendiek közé lépett s 1241. Pesten az oltár előtt várta be a tatárokat, akik lemészárolták. Őt már Bánffy Buzád név alatt említi a történelem, fiai (ifjabb Buzád mester, Csák bán s tárnokmester, zalai és nyitrai főispán, Lancret és Trisztán) azonban a Szabari- Csányi- és Hahóthy-családokat alapították, ellenben az alsólendvai Bánffy-család alapítója az ifjabb Haholt-ágból származott; ezen Haholt, Buzád bán unokatestvére, 1237-39. Vasvármegyei főispán volt, fia István (1267-94) pedig tótországi bán és borsodvmegyei főispán.
Ennek az Istvánnak a fia Miklós, az alsólendvai (zalamegyei) várnak építője, csak a XIV. század elején vette föl, mint bán fia, a Bánffy nevet s ő alapította az alsólendvai Bánffy-családot. 1347. már ő maga is Tót és Horvátország bánja s jóval előbb (1324-től) Zala vmegye főispánja volt.
A B. nemzetség harmadik ágát I. Buzád fia Arnold (megh. 1234 előtt) alapította, kinek 3 fia volt: Ponith (1230-72), bán és zalai főispán, II. Arnold (1224-39) zalai főispán és Keled (1234); Ponith ága kihalt fiában, Jakab (megh. 1309 előtt) étekfogó mesterben, ifj. Arnold és Keled ágazata a XIV. század közepe táján enyészett el. V. ö. Wertner: Magyar nemzetségek, I., 147-172, 324. II. 422.
Buzád
Árpádkori népies magyar személynév a Buza névből képezve, ma már elavult s csak néhány szóban található (minők: kicsid, apród, rövid, a székelyeknél a középfokban röv-ebb), de régi személy- és helyneveinkben gyakran használt kicsinyítő -d v. -di képzővel.
Haholt
vagy Hadolt ivadékai, a Bécsi Krónika szerint szt. István idejében jöttek Magyarország ba s ők alapították a Buzád-nemzetséget (l.o., IV., 31.)
Hahót
(Felső-), kisközség Zala vármegye pacsai j.-ban, (1891) 1172 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral. - H. benedekrendi apátságát szent Margit vértanu tiszteletére a Hahold nemzetségéből való Buzádfia, Arnold comes alapította s lapítását, utódainak kérésére, 1234. II: András király is megerősítette. 1270. azonban Arnold comes fiától, Miklóstól, hűtlensége miatt egyéb jószágokkal együtt a monostor kegyuraságát is elvette és azt Ponich bánnak ajándékozta. A kegyuri jogot a XVII. sz. óta királyaink, végre 1772-től a tolnai Festetics grófi család gyakorolta, s összecsatolta a keszthelyi plébániával.
/Forrás: Pallas lexikon?/
******************************************************************************
Csák vonala.
a) I. Csák (bán).
II. Buzád bán fia; legelőször 1234-ben merült fel; tizenkét éven át nem hallunk róla semmit; 1246-ban Zalamegye főispánja.* 1256-tól 1259-ig királyi tárnokmester és zalai főispán;* 1259-ben – ámbár Mária királynétól azelőtt a zalamegyei Kéménd-et kapta,* – István ifjabb király szolgálatába lépett, a mennyiben ez évben István pohárnokmestere* s e minőségben tőle kitünő szolgálatai elismeréseül Horyg várát a hozzátartozó Myltumberg és Saxumfeldet kapja. 1260-ban Zalamegye főispánja és István tárnokmestere.* 1259-ben István zászlaja alatt részt vett az osztrákok és a bolgárok elleni hadjáratban, az előbbiek ellen különösen Léka vár védelmezésénél tünt ki.* 1261 szeptember 2-ikán «bán» (bánságát azonban nem ismerjük) és megint IV. Béla kegyében áll, kitől nevezett napon a somogymegyei Ors-ot kapja;* békés viszonya azonban nem tartott sokáig, mert a Béla és István között kitört viszályok alatt megint csak István pártján látjuk; egyik ütközetben fogságba is került.* 1265 november 30-ikától 1268-ig báni czimmel Zalamegye főispánja;* 1269-ben nyitrai főispán,* ez az utolsó róla szóló hir. Halála évét és házassági viszonyait nem ismerjük. II. Csák, Dénes, Miklós, IV. Buzád és Frigyes nevű fiakat hagyott maga után.
f) II. Csák.
I. Csák öregebb fia, 1266-ban orbászi főispán, mely minőségben 1269-ig találjuk*; 1272 szeptember 3-án csak «Csák mester» néven szerepel.* Részt vesz 1274 óta fivéreinek összes közös akczióiban; utoljára találkozunk vele 1309 október 10-ikén.* Halálozási évét nem ismerjük.
Fiairól már 1360 augusztus 26-án tesznek ugyan említést, de meg nem nevezik;* csak egy 1365 deczember 9-ikén kelt okiratból kitünik, hogy Egyed és Péter a nevük; akkor már Egyed fiai János és László és Péter fiai János és István a «Csányi» néven szerepelnek.* Egyed fiait Jánost és Lászlót ismerjük még 1368-ban is.*
Miután I. Csák utódai a «Csányi» családot alapították, most már Buzád bán többi fiaihoz térhetünk vissza.
/Forrás: TURUL: 1898/1 /
******************************************************************************
Csányi.
Czímeres nemeslevelet 1674. jul. 20. Cs. Lőrincz, István s ennek fia András, továbbá András nyertek. Kihirdette 1675. Hevesm. Az 1754/55. évi orsz. nemesi összeiráskor ezen megyében igazolják nemességüket István, János, Mihály és Lajos. – Vö. Orosz 46.
Csány (rugonfalvi).
Nemességet Báthory Zsigmondtól 1589. máj.7. Cs. Máté nyert. (Gyfv. LR. II/520. és K.-Küküllőm. lt.) – Vö. Sándor13.; Pálmay: Udvarhely 51.
Csáni (ujtordai).
Czímeres nemeslevelet Bethlen Gábortól 1619. aug. 25. Cs. János és társai nyertek. – Czímert s egyéb adatot l. Ajtoni (ujtordai) alatt.
Csány.
Czímeres nemeslevele 1638. jun. 9. kelt. (Ol.: 941/1906.) – Vö. Siebm. pk. 32.
Csány (székelyudvarhelyi).
Nemességet I. Rákóczy Györgytől 1648. márcz. 28. Cs. Mihály kapott. (Gyfv. LR. XXIII/62.)
Csáni.
Czímerpecsétjét l. Siebm. erd. 137.
Csányi (csányi).
Zalamegyei, régi birtokadományos család, mely később Somogy és Vasmegyékbe is átszármazott. Az 1754/55. évi orsz. nemesi összeiráskor Baranyamegyében László, Somogymegyében Imre, Ferencz, Vasmegyében György és László s Zalamegyében Ferencz, György, László és Imre fordulnak elő az igazolt nemesek között. A családnak a Nagy Iván által (III/96–7.) adott leszármazásából a következő adataokat közöljük: > (Lásd: Kempelen)
Csány (kövesdi).
Erdélyi család. Donátiót 1585. nyert. (Gyfv. LR. I/290.) – Vö. NI. III/98.; Pálmay: M.-Torda 33.
Csányi (mándi).
Birtokadományt nyert 1582. és 1590. Szatmármegyében. – Vö. NI. III/98.
Csáni (mezőcsáni).
Kihalt erdélyi család. (NI. III/98.)
Csáni (székelyudvarhelyi).
Nagy Iván szerint (III/98.) erdélyi család.
Csányi.
Nemességét Sámuel (Borsodm.) 1815. jul. 14. legf. helyen igazolta. (LR. LXIII/757.)
Csányi.
István (Szabolcsm.) nemessége 1808. szept. 16. legf. helyen igazoltatott. (LR. LXII/869.)
Csányi.
Czímerpecsét Pestm. lt.-ban. (Kősz. 64.)
Csányi-családbeliek.
Az 1754/55. évi orsz. nemesi összeiráskor Szabolcsmegyében István, Szatmármegyében pedig István igazolták nemességüket.
Csányi, l. Fekete (szatmári).
/Forrás: Kempelen: Magyar nemes családok/
******************************************************************************
2009. július 23., csütörtök
2009. július 15., szerda
2009. július 5., vasárnap
2009. június 24., szerda
A Csányi és Lestár családról
A következőket "Orosz Ernő: Heves és Külső Szolnok vármegye nemes családjai" c. könyvében találtam...
Csak sejtem, hogy ők is a családhoz tartozhatnak, mivel kb. azon a területen éltek, ahonnan az őseim is az Kiskunságra költöztek, úgy az 1700-as évek közepe táján... Ennek még utána kell néznem, de addig is legyen itt azok számára is, akiket még ezek a családok érdekelhetnek.
"Csányi. Cs. Lõrincz és István, ennek fia András, továbbá András 1674. évi jul. 20-án czímerlevelet nyertek, mely 1675. évben lett kihirdetve. 1709. évben, majd az investigatio alkalmával 1724. évben István pásztói lakos igazolja nemességét (1709. év 486. neje), ennek Mihály nevü fiától (sz. 1758.) származott unokája Mihály, ki Sátára költözik, 1799. évben bizonyságlevelet nyer. (1799. év 498. sz. 592. jkl.)
A család egyes tagjairól hézagos adataink:
Lajos 1769. évben házasságot kötött Országh Juliával, besenyõi Szabó János özvegyével. (1783. év pp. 2298. Ab. sz.)
1774. évben él Lõrincz és neje Domsics Borbála, ezek gyermekei pedig Alajos László, Lõrincz és Anna (Ludányi Ferenczné) 1819. évben szerepelnek s Pásztón és Szentjakabon voltak birtokosok. 1778. évben István és János testvérek pásztói lakosok. (1819. év pp. 26. sz.)
János 1816. évben végrendelkezik pásztói, muzslai, szentjakabi javairól; gyermekei János és Teréz, Nagy Jánosné. (1822. év pp. 31., 32. sz.)"
"Lestár vagy Lenár. Eredeti neve Török volt s III. Ferdinandtól 1648. évben nyerte Hevesmegyében kihirdetett armalisát. A nemességszerzõk: Török Gergely, neje Magos Dorottya, fia István, fivére Pál, ennek neje Borbás Zsófia, fia Boldizsár, másik fivére András, ennek neje Anna, fia Demeter, harmadik fivére Mihály, ennek neje Kovács Dorottya s fia János voltak. Verpeléten laktak 1699. évben Lestár András, az 1724. évi investigatió idején Ferencz. A családnév átváltozása nincs felvilágosítva. (1725. év 177. sz.)"
2009. május 29., péntek
Magyar emberek ne felejtsétek...
„Magyar emberek ne felejtsétek, valamikor itt, ezen a földön magyar emberek éltek. Értetek éltek, dolgoztak, cselekedtek és munkálkodtak. Vérüket, könnyüket, verejtéküket hullajtották azért, hogy néktek otthonotok, házatok, családotok és jövőtök legyen. Magyar emberek ne felejtsétek a régvolt magyar embereket!
Magyar emberek ne felejtsétek, hogy azok, akik az életben előttetek jártak, azok a halálban is előttetek tartanak. Amikor néktek is csengetik majd az utolsót, s átléptek azon a bizonyos kapun, reméljük a túloldalról így köszöntenek benneteket: Héj, te lélek! Én megismerlek téged! Te magyar ember vagy! Vártunk már nagyon. Alkottunk néked itt is otthont, s hazát. Jer közénk! Magyar emberek! Ne felejtsétek a régvolt magyar embereket!”
Magyar emberek ne felejtsétek, hogy azok, akik az életben előttetek jártak, azok a halálban is előttetek tartanak. Amikor néktek is csengetik majd az utolsót, s átléptek azon a bizonyos kapun, reméljük a túloldalról így köszöntenek benneteket: Héj, te lélek! Én megismerlek téged! Te magyar ember vagy! Vártunk már nagyon. Alkottunk néked itt is otthont, s hazát. Jer közénk! Magyar emberek! Ne felejtsétek a régvolt magyar embereket!”
2009. május 27., szerda
2009. április 7., kedd
Kazakh
Ezek a dalok, amiket itt kiválasztottam, persze csak kis része egy-egy nép kultúrájának, és csak a szimpátia, vagy megérzés alapján válogattam ki őket...
De hát, amint írtam, csak egy lelkes amatőr vagyok :)
Mindenesetre szereztem egy két kellemes percet magamnak... és remélem, hogy néhány látogatómnak is ! :)
És ki tudja, talán a dalok néha többet mondanak, mint egy tudományos értekezés, mert:
.
.
Ez az ének szólt a Kurultaj végén is tavaly Bösztörpusztán!
.
.
De hát, amint írtam, csak egy lelkes amatőr vagyok :)
Mindenesetre szereztem egy két kellemes percet magamnak... és remélem, hogy néhány látogatómnak is ! :)
És ki tudja, talán a dalok néha többet mondanak, mint egy tudományos értekezés, mert:
" Embernek ének őrzi az időt,
az tartja számon minden eleinket!
Hallgass meg egy semmicske éneket,
S szíve járását hallod az időnek."
az tartja számon minden eleinket!
Hallgass meg egy semmicske éneket,
S szíve járását hallod az időnek."
.
"Örökség"
.Az időnként előforduló technikai felvételi hibák ellenére megérte feltenni, mert olyan szép érzéseket, gondolatokat ébreszt, hogy egyszerűen itt a helye!
.
Ez az ének szólt a Kurultaj végén is tavaly Bösztörpusztán!
.
.
2009. április 4., szombat
2009. április 1., szerda
Tatar
Egy hasznos tudnivalókat tartalmazó cikk a tatárokról, és a nomád életformáról: Itt olvasahatod!
Ismerős?
Figyeld meg ezt az ékes finnugorsággal :)) előadott dallamot, mennyire hasonlít a...
Nem mondom meg mire, nem akarlak befolyásolni; döntsd el magad! :)
2009. március 27., péntek
Uygur
Az Uygur, vagy Uyghur, magyarosan Ujgur népcsoport egyike azoknak, akiket sok kutató közeli rokonainknak tart.
Talán anélkül is ráérezhetünk erre, hogy szakértők lennénk, csak egy kis fül és egy kis szív kell hozzá :)
Nemcsak a zenét érdemes hallgatni, hanem nézd az arcokat is ...
* * *
Ha nem is pont ugyanolyan, mint a mostani magyar népzene, de képzeld el ugyanezt a zenét citerával :)
.
.
Aki itt játszik, akár valamelyik rokonunk is lehetne az alföldről, vagy Erdélyből :) Érdemes meghallgatni a többi dalt is, amit játszik! (Itt a video alján a kis képek közül kiválaszthatod, vagy kattints ide a többi felvétel meghallgatásához)
.
.
2009. március 26., csütörtök
Yakut Sakha
Nem tudom pontosan, mit mond a tudomány, de az volt az érzésem, hogy ez a világ az őseim világa, és valami közünk van ehhez a néphez is...
.
.
.
.
2009. március 14., szombat
"Nem vagy rokona Csányi Sándornak?"
A munkahelyemen néha viccesen megkérdezik, hogy nem vagyok-e rokona Csányi Sándornak, az OTP vezérigazgatójának? ...
Keresgéltem az interneten, és megtaláltam az életrajzát... Úgy látszik, tényleg lehet benne valami, mert onnan származik, ahonnan az én őseim is :)
"Csányi Sándor 1953-ban született Jászárokszálláson, a helyi tsz mezőőrének és a háziipari szövetkezetben fonalhajtóként dolgozó feleségének második fiaként. ... a ... Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megye határán fekvő kisvárosban ..."
A teljes cikket lásd itt!
2009. március 7., szombat
Ismerős hangok keletről
Egy különleges zene Kazakisztánból!
Ezt a felvétel egy sámánisztikus zeneként jellemzett előadás részeként található a Youtube oldalán.
Ha nem szoktál az ilyesmihez, lehet, hogy szokatlan lesz első hallásra, esetleg másodikra is...
De ha türelmesen végighallgatod, némely részek valahogy nagyon ismerősen hangzanak! :)
.
.
(Ennek a bejegyzésnek a címére kattintva, az eredeti letöltési helyre jutsz, ahol a felvétel folytatását is megtalálod.)
2009. február 20., péntek
(Kipcsak-magyarok... egyre közelebb ázsiai rokonainkhoz)
Benkő Mihály könyvének ismertetője, átvéve innen: Kattints ide az eredeti cikk megtekintéséhez!
Nagy a család
 |
A közép-ázsiai török nyelvû törzsszövetségekbe betagozódott keleti magyarok története, így a magyar-kipcsakok története, is a XIII. századig, Dzsingisz kán hódításáig, majd az Aranyhorda kialakulásáig, illetve az Urál-vidéki Magna Hungária létezésének megszûntének idejéig nyúlik vissza.
Batu kán 1237-42-es hadjáratai nyomán kialakult minden idõk legnagyobb nomád birodalma, amely az Irtistõl, vagy inkább a Jeniszejtõl az uráli Volga-vidékig, a Kaukázus-vidéken és a mai ukrán sztyeppéken keresztül a Kárpát-medencéig terjedt. Ezt a birodalmat késõbb orosz források alapján, fõként Európában, Aranyhordának nevezték. A keletiek emlékezetében viszont inkább Dest-i Kipsakként maradt fenn. Batu kán és testvérei utódai, Dzsingisz kán elsõ fiának: Dzsucsi kánnak a leszármazottai uralkodtak ezen a hatalmas területen még a XIV-XV. századok során is, pedig addigra a birodalom egysége már felbomlott. Dest-i Kipcsak magába foglalt több, korábban önálló államot, így például az Urál-Volga vidéken az egykor nagyhatalmú Volgai Bulgáriát és a keleti magyarok államát, Magna Hungáriát is.
A XIV. század elejéig a Dzsucsida kánok vazallusa volt: Rusz valamennyi korábbi hercegsége, beleértve ebbe Kijevet, Novgorodot, Moszkvát.
A keleti magyarok számára Magna Hungária önállóságának megszûnte nem jelentette fizikai megsemmisülésüket. Egy nagy birodalomba kerültek be, és besorolták õket annak területi és katonai rendszerébe. A krónikák, számos napjainkig fennmaradt, a kazakság gerincét képezõ törzs, törzsszövetség mellett, – pl.: argün, dzsalair, kereit, kipcsak, kungrat, najman, stb. – a madzsarokat is említik a Dzsucsi Ulusz törzsei között. A „Muntakhab at-Tavarikh” címû középkori perzsa krónika a következõket írja: Toktaj kán uralkodása idején (1290-1312) az Aranyhordán belül a jobb szárnyhoz, vagyis Batu kán testvére, Sejbani utódainak, a Sejbanidáknak a toborzási területére (az ún. Keleti Dest–i Kipcsak) osztották be többek között a Madzsar. (magyar), Bular (bolgár), Basgird (baskír), Ász (jász) körzeteket, Ibir-Szibirt és a mai Asztrahany közelében Ak-szarajt is.
A XIV. század végén az Aranyhorda Timur Lenk pusztító csapásai alatt részeire bomlott. A következõ évtizedekben a Moszkvai Nagyfejedelemség vezetése alatt fokozatosan függetlenné váló oroszok nyomása is egyre erõsebb lett a Volga–Uráli vidékre. A Sejbanida kánok, a Keleti Dest-i Kipcsak urai érezték, hogy elõbb-utóbb elvesztik a Volga és az Urál folyó közötti füves pusztákat. Elhatározták, hogy visszahúzódnak Közép-Ázsiába, és az Amu-Darja Szir-Darja vidékén, valamint a Hétfolyó-közben keresnek más, vízzel szintén bõségesen ellátott, nomád életre alkalmas legelõket. Abulhair kán 1462–1468-as és Muhammad Sejbani kán 1500-as közép-ázsiai hadjárataiban, a keleti magyarok is részt vettek. A krónikák szerint a kazak nomád államot megalapító két kán seregének vezérei, hõsei kerültek ki közülük.
Így kerültek fel a keleti magyarok is a 92 honfoglaló kazak törzs listájára. Azonban a keleti magyarok rövidesen végképp elvesztették. Urál-Volga vidéki legeltetési területeiket. Északi csoportjuk behódolt az oroszoknak Kazany 1530-as bevétele után. Teljesen beolvadtak, nevüket csak néhány helység õrizte meg a Volga partvidékén (Mozsarovó, Mozsarszk a jobb parton, Madjar, Vjazma környékén.).
A keleti magyaroknak a közép-ázsiai új honfoglalásban résztvevõ déli csoportja valószínûleg a kipcsak törzsszövetséghez csatlakozott a sikeres „visszatérés” után Ázsiába. A kipcsakokkal együtt élhettek mintegy kétszáz évig, egészen a XVII. század végéig, a mai Kazakisztán déli területén, a Kara Tau hegységben. Ezt a történeti hagyományt többek között igazolni látszik az a Torgaj-vidéken elterjedt legenda is, amely szerint az argün-magyarok õsét: Madijar vezírt a Kara Tau hegység lábainál épült õsi Turkesztán városában Ahmed Aszabi Hodzsa mauzóleumában temették el.
A XVIII. század elején, miután a kalmükök elvonultak északi sztyeppéinkrõl, a kipcsakok és a hozzájuk csatlakozó magyarok a bõséges legelõket nyújtó északi kazak sztyeppékre költöztek. Egy részük a Tazok egy csoportjával együtt leszakadhatott a Torgaj-vidéken, csatlakozhatott az argün törzsszövetséghez, és ma is ott él a Szarükopán (A nomádok vonulásuk során gyakran hagynak maguk után törzseket, nemzetségeket, néptöredékeket). A többi kipcsak és magyar Észak- és Északkelet-Kazakisztánba, és az Irtis-vidékre költözött. Omszk környékén 1728-ban jelent meg a kipcsakok Bultun-féle, karakipcsak ága, köztük a Kulan-kipcsakok, Szagal-kipcsakok és a Magyar-kipcsakok. Maradékaik ma is ott élnek, és fontos szerepet töltenek be a kazakság múltja hagyományainak méltó ápolásában.
Szólnunk kell néhány szót Kazakföldrõl, errõl az Európát Ázsiával összekötõ hidat alkotó hatalmas területrõl, amelyen a kazak nép honfoglalása után élt és évszázadokon keresztül küzdött, a különféle hódítók és az orosz kolonizáció ellen, egészen addig, amíg végül 1992-ben elnyerhette teljes függetlenségét, szuverenitását.
A Kazak Köztársaság kétmillió-hétszáz-huszonnégyezer négyzetkilométernyi, javarészt sivatagokból, füves és erdõs sztyeppékbõl álló területe nyugat–keleti irányban az Urál keleti oldalától, a Kaszpi-tengertõl az Irtis folyóig terjed, észak-déli irányban pedig a Tien-San hegyvonulatától a szibériai tajgazónáig. Tizenötmillió lakosának több mint a fele kazak, de élnek kazakok nemzetiségként, mintegy másfél millióan, Kínai Turkesztánban, a Mongol Altajban és Délnyugat-, Nyugat-Szibériában is. Vannak olyan magyar kutatók, akik az északi kazak sztyeppékre, az Isim és a Tobol folyó közötti füves síkságokra képzelik a magyar õstörténet kezdetét. Kétségtelen, hogy a végtelen kazak pusztákon végigvonult a népvándorlás valamennyi hulláma, utoljára Dzsingisz kán és Batu kán hadserege is. A kazak nép három hordája: a „Kis Zsüsz, a Középsõ Zsüsz és a Nagy Zsüsz” a XV. századtól kezdve, a kazak honfoglalás után alakult ki ugyanezen a területen. Bonyolult, pusztító háborúk folytak arrafelé a XVII-XVIII. században, a dzsungáriaiak és a kalmükök ellen, majd XVIII. század közepétõl kezdve a cári kolonizációs törekvések ellen. Az orosz gyarmatosító hódítás nem ment könnyen. Lázadások, háborúk követték egymást az Uráltól az Irtisig terjedõ sztyeppéken a XIX. század során szinte végig, és a XX. század elsõ két évtizedében is. Az elsõ világháború idején a mai Kazakisztánt alkotó négy cári fõkormányzóság: az Asztrahanyi Fõkormányzóság, az Orenburgi Fõkormányzóság, a Sztyeppei Fõkormányzóság és a Turkesztáni Fõkormányzóság területén tulajdonképpen hadiállapot volt. Török nyelvet beszélõ népek laktak ezeken a tájakon. Törökország pedig Oroszország ellenfele volt az elsõ világháborúban. A javarészt nomád kazakok mindig is készek voltak felkelni a gyûlölt cári uralom ellen. Ezért az orosz birodalmi hadsereg fõparancsnoksága nem mert sorozni kazakokat fegyveres katonának. Munkaszolgálatra akarták õket behívni. Ezt a megalázást a büszke kazakok nem viselték el. 1916-ban a mai Kazakföldön általános felkelés tört ki, amelynek leverése során a cári büntetõexpedíciók egymillió kazakot öltek meg. A bolsevik forradalom után, a polgárháború során a kazakok végül is a nekik független államot ígérõ szovjetrendszer mellé álltak.
Az 1930-as években aztán a kolhozosítás és a kuláktalanítás, a sztálini terror elpusztított és emigrációba sodort még hárommillió kazakot. A nomád élet akkortájt szûnt meg végképp Kazakföldön. Ezzel vált teljessé az orosz cárok által a XVII. században kezdeményezett közép-ázsiai orosz hódítás és gyarmatosítás. A második világháborúban már nem munkaszolgálatosként, hanem fegyverrel harcoltak a kazakok a Szovjetunió védelmében. Hõstetteket hajtottak végre, többek között megvédték a hitleri hadsereg ellen Moszkvát. A fegyveres harcot külsõ ellenséggel szemben ez a harcias nép sohasem tartotta megalázónak. A kitüntetett világháborús veteránokat máig is nagy tisztelet övezi Kazakföldön.
A második világháború után szinte az egész Kazah Szovjet Szocialista Köztársaság a külvilág elõl elzárt zárt hadiipari-katonai centrummá lett. Itt volt a szovjet „Gulag-ország” központja, ide szállították többek között a „számûzött népeket”: a volgai németeket, a háború idején a németek oldalán harcoló csecseneket, krími tatárokat, a háború során ejtett hadifoglyokat. Késõbb nálunk folytak a súlyos környezetszennyezést okozó szemipalatyinszki atomkísérletek és a bajkonuri ûrkísérletek. Már korábban is, a kolonizáció kezdete óta sok orosz települt át Kazakföldre. Hruscsov fõtitkársága során, a „szûzföldek feltörése” idején, az oroszok és más nemzetiségek száma még tovább növekedett. Jelenleg 130 nemzetiség él hazánkban. A független Kazak Köztársaság hivatalos nyelve a kazak, azonban a nemzetiségek közötti közvetítõ nyelv mindmáig az orosz maradt.
A független Kazak Köztársaságban szabad az utazás, a tudományos kutatás, ezen belül a történeti-néprajzi kutatás A fentebb leírt események magyarázatot adnak arra, hogy miért van számos olyan hely Észak-Kazakisztánban, ahol csak álom a találkozás a régi lakosságnak még a nyomaival is, és hogy a lehetséges adatközlõk megszólaltatása miért ütközik idõnként komoly nehézségekbe. Egykor minden kazak férfinak tudnia kellett legalább hét nemzedékre visszamenõleg férfi õsei nevét. Mára már sokan és sok helyen elfeledkeztek a hasonló adatokról, hiszen a kazakok többsége távol él azoktól a földektõl, ahol õsei születtek. Mások pedig nem szívesen beszélnek idegenek elõtt származásukról, hagyományaikról, múltjukról, hiszen ez még nem is olyan régen tilos volt, „nacionalizmusnak” minõsült, börtönbe lehetett kerülni érte. Céltudatos terep-, könyvtári és levéltári kutatásra, valamint szerencsére egyaránt szüksége van a kazak néprajz és történelem kutatójának, az „oral history” kutatójának ahhoz, hogy munkája sikerrel járjon.
2002-ben Benkõ Mihállyal együtt a Torgaj-vidéken, az argün törzsszövetség magyar törzsénél jártunk. A következõ években eljutottunk oda, ahol ma is él a magyar-kipcsakok magja: az Irtis partjára, az orosz–kazak határvidékre. Kutatásainkat Nyugat-Szibériában, közvetlenül az orosz–kazak határ közelében, de már Oroszország területén folytattuk. Az Irtis bal partján elterülõ síkság Omszktól délre, 150 kilométernyire úgynevezett „senki földje”, ahol idegen gyakorlatilag sohasem jár. Az Irtis folyó partvidékének története a régmúltba nyúlik vissza. A nagy folyam mentén már nagyon korán megtelepedtek az iráni és török eredetû nomád népek. Valaha éppen az Irtis középsõ folyása mentén és az Isim-Tobol vidéken volt a finnugornak tekintett szargatkai kultúra központja. Az i. sz. I. évezred elsõ felében a népvándorlás kezdetén a hunok talán éppen innen sodortak magukkal a Kárpát-medencébe finnugorokat is.
Az i. u. VI-VII. századok során az Irtis-vidéken volt a nyugati türk birodalom egyik központi szállásterülete. A XIII. század közepétõl pedig odáig terjedt ki az Urál-hegységtõl az Aranyhorda keleti szárnya: a Sejbanidák birodalma. Mintegy két évszázaddal a XV-XVI századi kazak honfoglalás után, a XVIII. század elsõ évtizedeiben a kazak Középsõ Horda kipcsak törzsszövetségének Bultun-ágához tartozó törzsei, a kara-kipcsakok telepedtek meg végig az Irtis két partja mentén, és Észak-Kazakisztán keleti területein. A kara-kipcsak törzsek, köztük a magyar-kipcsakok is, részt vettek valamennyi lázadásban az ellen a cári kolonizáció ellen, amelynek egyik irányító központja az 1716-ban közvetlen közelükben alapított Omszk volt.
A négy éven keresztül folytatott közös kazak-magyar expedíciók során a kipcsak-magyarok között folytatott történelmi-néprajzi kutatásainknak végül is bõséges volt az „aratása”. Így a kazak és magyar kutatók közül mi láttuk és fényképeztük elsõ alkalommal a Kara Tal-i magyar-kipcsak temetõt. Nagy fontosságú írásos dokumentumokat: genealógiai táblázatokat, ún. sezseréket gyûjthettünk az Omszk-vidéken, a Ruszkaja Poljana-i körzetben, a magyar-kipcsakok egykori központi területén. Ezeket, az írásos forrásokat mi láthattunk elõször, korábbi kutatók csak hallottak létezésükrõl. Van közöttük egy 1935 elõtt készült, még arab betûvel írott magyar-kipcsak törzsi sezsere is. Ez a dokumentum a kazak nomádkor végsõ alkonyán készült, feltehetõleg korábbi változatok alapján. További négy nagy terjedelmû cirill betûs sezserét fénymásoltunk. Olyan táblázatokat sikerült gyûjtenünk, amelyekben a Magyar név megjelenését követõen a táblázaton, vagyis a magyaroknak a kipcsakokhoz csatlakozásának és asszimilációjának valószínû ideje után, 13-14 nemzedék több száz – az egyikben több mint kilencszáz – férfi neve szerepel. Gyûjtött anyagunkban szerepel továbbá egy elbeszélõ költemény a magyar-kipcsakok XVIII. századi hõsérõl: Szarübáj vitézrõl.
A verset maga a költõ – Kudajbergen Ordabajev celinjei tanító –, adta át nekünk kazakisztáni megjelentetésre. A 150 szakaszos vers Almatiban a „Kazak batyrlari” (Kazak hõsök) címû újságban 2006 novemberében kazak nyelven megjelent. Magyar nyelven ebben a könyvben kerül az olvasók elé. Kutatásaink során az Omszk-vidéki magyar-kipcsakok elmeséltek nekünk két olyan legendát is, amelyek bizonyítékul szolgálnak arra, hogy hagyományaikban még napjainkban is élénken élnek az emlékek egykor Nyugatra távozott testvéreikrõl, a Kárpát-medencei magyarokról.
A kutatások eredményeit a Kazak Köztársaságban, a legmagasabb politikai szinten, is a magyar és kazak népet összekötõ kapocsként értékelik. Nurszultan Nazarbajev elnök 2007-es magyarországi látogatása során a következõképpen nyilatkozott:
„– Európában nincs a kazakokhoz közelebb álló nép a kultúrát és a hagyományokat tekintve, mint a magyar. Mint ismeretes, még a XIII. században a kipcsak törzsek egy része az Önök országában telepedett le, és jelentõsen hozzájárult annak fejlõdéséhez. Ma Magyarország mintegy 200 ezer lakosa kunnak vallja magát, vagyis a kipcsakok leszármazottjának. A kutatók pedig felállítottak egy hipotézist, amely szerint a magyar nemzetségbõl származó kazakok a magyarok közeli rokonainak bizonyulhatnak. Ez fontos alapja kulturális-humanitárius kapcsolataink további fejlõdésének.”
A magyar kutatótárs: Benkõ Mihály pompás színes képekkel illusztrált könyve a magyar-kipcsakok között folytatott, közös magyar-kazak expedíciók fordulatos történetével ismerteti meg az olvasót.
Batu kán 1237-42-es hadjáratai nyomán kialakult minden idõk legnagyobb nomád birodalma, amely az Irtistõl, vagy inkább a Jeniszejtõl az uráli Volga-vidékig, a Kaukázus-vidéken és a mai ukrán sztyeppéken keresztül a Kárpát-medencéig terjedt. Ezt a birodalmat késõbb orosz források alapján, fõként Európában, Aranyhordának nevezték. A keletiek emlékezetében viszont inkább Dest-i Kipsakként maradt fenn. Batu kán és testvérei utódai, Dzsingisz kán elsõ fiának: Dzsucsi kánnak a leszármazottai uralkodtak ezen a hatalmas területen még a XIV-XV. századok során is, pedig addigra a birodalom egysége már felbomlott. Dest-i Kipcsak magába foglalt több, korábban önálló államot, így például az Urál-Volga vidéken az egykor nagyhatalmú Volgai Bulgáriát és a keleti magyarok államát, Magna Hungáriát is.
A XIV. század elejéig a Dzsucsida kánok vazallusa volt: Rusz valamennyi korábbi hercegsége, beleértve ebbe Kijevet, Novgorodot, Moszkvát.
A keleti magyarok számára Magna Hungária önállóságának megszûnte nem jelentette fizikai megsemmisülésüket. Egy nagy birodalomba kerültek be, és besorolták õket annak területi és katonai rendszerébe. A krónikák, számos napjainkig fennmaradt, a kazakság gerincét képezõ törzs, törzsszövetség mellett, – pl.: argün, dzsalair, kereit, kipcsak, kungrat, najman, stb. – a madzsarokat is említik a Dzsucsi Ulusz törzsei között. A „Muntakhab at-Tavarikh” címû középkori perzsa krónika a következõket írja: Toktaj kán uralkodása idején (1290-1312) az Aranyhordán belül a jobb szárnyhoz, vagyis Batu kán testvére, Sejbani utódainak, a Sejbanidáknak a toborzási területére (az ún. Keleti Dest–i Kipcsak) osztották be többek között a Madzsar. (magyar), Bular (bolgár), Basgird (baskír), Ász (jász) körzeteket, Ibir-Szibirt és a mai Asztrahany közelében Ak-szarajt is.
A XIV. század végén az Aranyhorda Timur Lenk pusztító csapásai alatt részeire bomlott. A következõ évtizedekben a Moszkvai Nagyfejedelemség vezetése alatt fokozatosan függetlenné váló oroszok nyomása is egyre erõsebb lett a Volga–Uráli vidékre. A Sejbanida kánok, a Keleti Dest-i Kipcsak urai érezték, hogy elõbb-utóbb elvesztik a Volga és az Urál folyó közötti füves pusztákat. Elhatározták, hogy visszahúzódnak Közép-Ázsiába, és az Amu-Darja Szir-Darja vidékén, valamint a Hétfolyó-közben keresnek más, vízzel szintén bõségesen ellátott, nomád életre alkalmas legelõket. Abulhair kán 1462–1468-as és Muhammad Sejbani kán 1500-as közép-ázsiai hadjárataiban, a keleti magyarok is részt vettek. A krónikák szerint a kazak nomád államot megalapító két kán seregének vezérei, hõsei kerültek ki közülük.
Így kerültek fel a keleti magyarok is a 92 honfoglaló kazak törzs listájára. Azonban a keleti magyarok rövidesen végképp elvesztették. Urál-Volga vidéki legeltetési területeiket. Északi csoportjuk behódolt az oroszoknak Kazany 1530-as bevétele után. Teljesen beolvadtak, nevüket csak néhány helység õrizte meg a Volga partvidékén (Mozsarovó, Mozsarszk a jobb parton, Madjar, Vjazma környékén.).
A keleti magyaroknak a közép-ázsiai új honfoglalásban résztvevõ déli csoportja valószínûleg a kipcsak törzsszövetséghez csatlakozott a sikeres „visszatérés” után Ázsiába. A kipcsakokkal együtt élhettek mintegy kétszáz évig, egészen a XVII. század végéig, a mai Kazakisztán déli területén, a Kara Tau hegységben. Ezt a történeti hagyományt többek között igazolni látszik az a Torgaj-vidéken elterjedt legenda is, amely szerint az argün-magyarok õsét: Madijar vezírt a Kara Tau hegység lábainál épült õsi Turkesztán városában Ahmed Aszabi Hodzsa mauzóleumában temették el.
A XVIII. század elején, miután a kalmükök elvonultak északi sztyeppéinkrõl, a kipcsakok és a hozzájuk csatlakozó magyarok a bõséges legelõket nyújtó északi kazak sztyeppékre költöztek. Egy részük a Tazok egy csoportjával együtt leszakadhatott a Torgaj-vidéken, csatlakozhatott az argün törzsszövetséghez, és ma is ott él a Szarükopán (A nomádok vonulásuk során gyakran hagynak maguk után törzseket, nemzetségeket, néptöredékeket). A többi kipcsak és magyar Észak- és Északkelet-Kazakisztánba, és az Irtis-vidékre költözött. Omszk környékén 1728-ban jelent meg a kipcsakok Bultun-féle, karakipcsak ága, köztük a Kulan-kipcsakok, Szagal-kipcsakok és a Magyar-kipcsakok. Maradékaik ma is ott élnek, és fontos szerepet töltenek be a kazakság múltja hagyományainak méltó ápolásában.
Szólnunk kell néhány szót Kazakföldrõl, errõl az Európát Ázsiával összekötõ hidat alkotó hatalmas területrõl, amelyen a kazak nép honfoglalása után élt és évszázadokon keresztül küzdött, a különféle hódítók és az orosz kolonizáció ellen, egészen addig, amíg végül 1992-ben elnyerhette teljes függetlenségét, szuverenitását.
A Kazak Köztársaság kétmillió-hétszáz-huszonnégyezer négyzetkilométernyi, javarészt sivatagokból, füves és erdõs sztyeppékbõl álló területe nyugat–keleti irányban az Urál keleti oldalától, a Kaszpi-tengertõl az Irtis folyóig terjed, észak-déli irányban pedig a Tien-San hegyvonulatától a szibériai tajgazónáig. Tizenötmillió lakosának több mint a fele kazak, de élnek kazakok nemzetiségként, mintegy másfél millióan, Kínai Turkesztánban, a Mongol Altajban és Délnyugat-, Nyugat-Szibériában is. Vannak olyan magyar kutatók, akik az északi kazak sztyeppékre, az Isim és a Tobol folyó közötti füves síkságokra képzelik a magyar õstörténet kezdetét. Kétségtelen, hogy a végtelen kazak pusztákon végigvonult a népvándorlás valamennyi hulláma, utoljára Dzsingisz kán és Batu kán hadserege is. A kazak nép három hordája: a „Kis Zsüsz, a Középsõ Zsüsz és a Nagy Zsüsz” a XV. századtól kezdve, a kazak honfoglalás után alakult ki ugyanezen a területen. Bonyolult, pusztító háborúk folytak arrafelé a XVII-XVIII. században, a dzsungáriaiak és a kalmükök ellen, majd XVIII. század közepétõl kezdve a cári kolonizációs törekvések ellen. Az orosz gyarmatosító hódítás nem ment könnyen. Lázadások, háborúk követték egymást az Uráltól az Irtisig terjedõ sztyeppéken a XIX. század során szinte végig, és a XX. század elsõ két évtizedében is. Az elsõ világháború idején a mai Kazakisztánt alkotó négy cári fõkormányzóság: az Asztrahanyi Fõkormányzóság, az Orenburgi Fõkormányzóság, a Sztyeppei Fõkormányzóság és a Turkesztáni Fõkormányzóság területén tulajdonképpen hadiállapot volt. Török nyelvet beszélõ népek laktak ezeken a tájakon. Törökország pedig Oroszország ellenfele volt az elsõ világháborúban. A javarészt nomád kazakok mindig is készek voltak felkelni a gyûlölt cári uralom ellen. Ezért az orosz birodalmi hadsereg fõparancsnoksága nem mert sorozni kazakokat fegyveres katonának. Munkaszolgálatra akarták õket behívni. Ezt a megalázást a büszke kazakok nem viselték el. 1916-ban a mai Kazakföldön általános felkelés tört ki, amelynek leverése során a cári büntetõexpedíciók egymillió kazakot öltek meg. A bolsevik forradalom után, a polgárháború során a kazakok végül is a nekik független államot ígérõ szovjetrendszer mellé álltak.
Az 1930-as években aztán a kolhozosítás és a kuláktalanítás, a sztálini terror elpusztított és emigrációba sodort még hárommillió kazakot. A nomád élet akkortájt szûnt meg végképp Kazakföldön. Ezzel vált teljessé az orosz cárok által a XVII. században kezdeményezett közép-ázsiai orosz hódítás és gyarmatosítás. A második világháborúban már nem munkaszolgálatosként, hanem fegyverrel harcoltak a kazakok a Szovjetunió védelmében. Hõstetteket hajtottak végre, többek között megvédték a hitleri hadsereg ellen Moszkvát. A fegyveres harcot külsõ ellenséggel szemben ez a harcias nép sohasem tartotta megalázónak. A kitüntetett világháborús veteránokat máig is nagy tisztelet övezi Kazakföldön.
A második világháború után szinte az egész Kazah Szovjet Szocialista Köztársaság a külvilág elõl elzárt zárt hadiipari-katonai centrummá lett. Itt volt a szovjet „Gulag-ország” központja, ide szállították többek között a „számûzött népeket”: a volgai németeket, a háború idején a németek oldalán harcoló csecseneket, krími tatárokat, a háború során ejtett hadifoglyokat. Késõbb nálunk folytak a súlyos környezetszennyezést okozó szemipalatyinszki atomkísérletek és a bajkonuri ûrkísérletek. Már korábban is, a kolonizáció kezdete óta sok orosz települt át Kazakföldre. Hruscsov fõtitkársága során, a „szûzföldek feltörése” idején, az oroszok és más nemzetiségek száma még tovább növekedett. Jelenleg 130 nemzetiség él hazánkban. A független Kazak Köztársaság hivatalos nyelve a kazak, azonban a nemzetiségek közötti közvetítõ nyelv mindmáig az orosz maradt.
A független Kazak Köztársaságban szabad az utazás, a tudományos kutatás, ezen belül a történeti-néprajzi kutatás A fentebb leírt események magyarázatot adnak arra, hogy miért van számos olyan hely Észak-Kazakisztánban, ahol csak álom a találkozás a régi lakosságnak még a nyomaival is, és hogy a lehetséges adatközlõk megszólaltatása miért ütközik idõnként komoly nehézségekbe. Egykor minden kazak férfinak tudnia kellett legalább hét nemzedékre visszamenõleg férfi õsei nevét. Mára már sokan és sok helyen elfeledkeztek a hasonló adatokról, hiszen a kazakok többsége távol él azoktól a földektõl, ahol õsei születtek. Mások pedig nem szívesen beszélnek idegenek elõtt származásukról, hagyományaikról, múltjukról, hiszen ez még nem is olyan régen tilos volt, „nacionalizmusnak” minõsült, börtönbe lehetett kerülni érte. Céltudatos terep-, könyvtári és levéltári kutatásra, valamint szerencsére egyaránt szüksége van a kazak néprajz és történelem kutatójának, az „oral history” kutatójának ahhoz, hogy munkája sikerrel járjon.
2002-ben Benkõ Mihállyal együtt a Torgaj-vidéken, az argün törzsszövetség magyar törzsénél jártunk. A következõ években eljutottunk oda, ahol ma is él a magyar-kipcsakok magja: az Irtis partjára, az orosz–kazak határvidékre. Kutatásainkat Nyugat-Szibériában, közvetlenül az orosz–kazak határ közelében, de már Oroszország területén folytattuk. Az Irtis bal partján elterülõ síkság Omszktól délre, 150 kilométernyire úgynevezett „senki földje”, ahol idegen gyakorlatilag sohasem jár. Az Irtis folyó partvidékének története a régmúltba nyúlik vissza. A nagy folyam mentén már nagyon korán megtelepedtek az iráni és török eredetû nomád népek. Valaha éppen az Irtis középsõ folyása mentén és az Isim-Tobol vidéken volt a finnugornak tekintett szargatkai kultúra központja. Az i. sz. I. évezred elsõ felében a népvándorlás kezdetén a hunok talán éppen innen sodortak magukkal a Kárpát-medencébe finnugorokat is.
Az i. u. VI-VII. századok során az Irtis-vidéken volt a nyugati türk birodalom egyik központi szállásterülete. A XIII. század közepétõl pedig odáig terjedt ki az Urál-hegységtõl az Aranyhorda keleti szárnya: a Sejbanidák birodalma. Mintegy két évszázaddal a XV-XVI századi kazak honfoglalás után, a XVIII. század elsõ évtizedeiben a kazak Középsõ Horda kipcsak törzsszövetségének Bultun-ágához tartozó törzsei, a kara-kipcsakok telepedtek meg végig az Irtis két partja mentén, és Észak-Kazakisztán keleti területein. A kara-kipcsak törzsek, köztük a magyar-kipcsakok is, részt vettek valamennyi lázadásban az ellen a cári kolonizáció ellen, amelynek egyik irányító központja az 1716-ban közvetlen közelükben alapított Omszk volt.
A négy éven keresztül folytatott közös kazak-magyar expedíciók során a kipcsak-magyarok között folytatott történelmi-néprajzi kutatásainknak végül is bõséges volt az „aratása”. Így a kazak és magyar kutatók közül mi láttuk és fényképeztük elsõ alkalommal a Kara Tal-i magyar-kipcsak temetõt. Nagy fontosságú írásos dokumentumokat: genealógiai táblázatokat, ún. sezseréket gyûjthettünk az Omszk-vidéken, a Ruszkaja Poljana-i körzetben, a magyar-kipcsakok egykori központi területén. Ezeket, az írásos forrásokat mi láthattunk elõször, korábbi kutatók csak hallottak létezésükrõl. Van közöttük egy 1935 elõtt készült, még arab betûvel írott magyar-kipcsak törzsi sezsere is. Ez a dokumentum a kazak nomádkor végsõ alkonyán készült, feltehetõleg korábbi változatok alapján. További négy nagy terjedelmû cirill betûs sezserét fénymásoltunk. Olyan táblázatokat sikerült gyûjtenünk, amelyekben a Magyar név megjelenését követõen a táblázaton, vagyis a magyaroknak a kipcsakokhoz csatlakozásának és asszimilációjának valószínû ideje után, 13-14 nemzedék több száz – az egyikben több mint kilencszáz – férfi neve szerepel. Gyûjtött anyagunkban szerepel továbbá egy elbeszélõ költemény a magyar-kipcsakok XVIII. századi hõsérõl: Szarübáj vitézrõl.
A verset maga a költõ – Kudajbergen Ordabajev celinjei tanító –, adta át nekünk kazakisztáni megjelentetésre. A 150 szakaszos vers Almatiban a „Kazak batyrlari” (Kazak hõsök) címû újságban 2006 novemberében kazak nyelven megjelent. Magyar nyelven ebben a könyvben kerül az olvasók elé. Kutatásaink során az Omszk-vidéki magyar-kipcsakok elmeséltek nekünk két olyan legendát is, amelyek bizonyítékul szolgálnak arra, hogy hagyományaikban még napjainkban is élénken élnek az emlékek egykor Nyugatra távozott testvéreikrõl, a Kárpát-medencei magyarokról.
A kutatások eredményeit a Kazak Köztársaságban, a legmagasabb politikai szinten, is a magyar és kazak népet összekötõ kapocsként értékelik. Nurszultan Nazarbajev elnök 2007-es magyarországi látogatása során a következõképpen nyilatkozott:
„– Európában nincs a kazakokhoz közelebb álló nép a kultúrát és a hagyományokat tekintve, mint a magyar. Mint ismeretes, még a XIII. században a kipcsak törzsek egy része az Önök országában telepedett le, és jelentõsen hozzájárult annak fejlõdéséhez. Ma Magyarország mintegy 200 ezer lakosa kunnak vallja magát, vagyis a kipcsakok leszármazottjának. A kutatók pedig felállítottak egy hipotézist, amely szerint a magyar nemzetségbõl származó kazakok a magyarok közeli rokonainak bizonyulhatnak. Ez fontos alapja kulturális-humanitárius kapcsolataink további fejlõdésének.”
A magyar kutatótárs: Benkõ Mihály pompás színes képekkel illusztrált könyve a magyar-kipcsakok között folytatott, közös magyar-kazak expedíciók fordulatos történetével ismerteti meg az olvasót.
2008.07.25.
http://www.eco-invest.hu/b01.htm
2009. február 1., vasárnap
Egy kis helytörténet (Szank, Móricgát, Kiskunlacháza és környéke)
Néhány dolog, amit összeszedtem,
Szank honlapjáról: http://szank.hu
Pétermonostora.
Pétermonostora. Kisközség a kiskunfélegyházi járásban, a budapest–szegedi vasútvonal közelében. Lakosainak a száma 860, a kik mind magyarok s róm. kath. vallásúak. Lakóházak száma 169. Postája, távíró és vasúti állomása Pálmonostora. Területe a XIII. század első felében Csongrád vármegyéhez tartozott. 1347-ben Becsei Tőttös mester birtoka, a ki ebben az évben tiltakozott az ellen, hogy itteni részbirtokait Csegrei Illés fiai Márton és Mihály elfoglalják. Határait 1359-ben járta meg a budai káptalan, Nagy Lajos király rendeletére, mely alkalommal Pál fia Miklós és Illés fia Márton, régi jog czímén átveszik e birtokokat. 1374-ben az aradi káptalan a Szeri Pósafiakat iktatja be e helység birtokába. 1411-ben Zsigmond király rendeletére, a kalocsai káptalan Göallyai Györgyöt, János fiát és rokonait iktatta be Pétermonostora, Pálmonostora és Móriczgáttya birtokába. 1488-bon Zeleméri Mihály birtokában találjuk. 1848 előtt a Kecskés, Faragó és Szücs családok voltak a helység földesurai. Jelenleg őrgróf Pallavicini, 115Sándornak és Szathmáry Józsefnek van itt nagyobb birtoka. A határban találtak bronzkori régiségeket, karpereczeket és gyűrűket, melyek a kiskúnfélegyházai városi múzeumba kerültek. A községhez tartoznak: Lehegő, Bikahegy és Zádor tanyák. A helység eddigi neve Alsó-Puszta-Péteri volt, jelenlegi nevét 1900-ban, belügyminiszteri rendelettel állapították meg.
/Borovszky: PPSKK vm./
Szank.
Szank. Nagyközség a kiskúnfélegyházai járásban. Lakossága 2891 lélek, a kik mind magyarok, s róm. kath. és ref. vallásúak. A lakóházak száma 530. Postája helyben van, távírója és legközelebbi vasúti állomása Jászszentlászló. E helység csak az újabbi időben keletkezett. Azelőtt, mint pusztát, a kunszentmiklósiak bírták. A róm. kath. templom 1898-ban, a református 1907-ben épült. Jelenleg Rácz István, Lippay János, Bazsa Mihály és Forczek József a helység legnagyobb birtokosai. A lakosság községi hitelszövetkezetet tart fenn. A községhez tartozik Móriczgát puszta, mely 1411-ben Móroczgáta (utóbb Móriczgáttya) néven önálló helységként szerepel és ekkor Göallyai János fia György birtoka volt.
/Borovszky: PPSKK vm./
Laczháza.
Laczháza a kecskeméti szék kirendeltségének látszik csupán, de valószínűleg egykor magának Kuthennek székhelye volt. Állítólag IV. (Kún) László nyári lakása is itt állott és itt folytak volna azok a tivornyák, a melyek az Árpádkori történet egyik leggyászosabb lapját töltik meg. Oklevélileg már a XIII. század első negyedéből igazolható, a mikor Fejérvár tartozékának mondatik. 1320-ban Izsófalva volt a neve, utóbb 1376-ban Szántó néven szerepel. Kiegészítő része volt Herbartháza. Laczháza, vagyis inkább Laczkháza néven kb. 1425-től szerepel. Földjei és pusztái voltak: Csókás, Kátó, Jakabháza és Móriczgáttya.
A kúnság eladása.
A redemptió.
A török hódoltság után a Kis-Kunságot Pest vármegyéhez csatolták, mert annyira elpusztult, hogy önálló közigazgatásra nem volt alkalmas. 1685. után azonban ismét függetlenítették magukat a vármegyétől és igyekezték régi önállóságukat megőrizni. 1703-ban nagy csapás nehezedett reájok. A bécsi udvari kincstár, hogy szorult helyzetén segítsen, az egész Jászkunságot eladta a német lovagrendnek. Ez ellen a törvénytelen intézkedés ellen nagy erélylyel szóllaltak fel a karok és rendek az 1709-iki és az 1712-iki országgyűlésen. A bécsi udvar végre is belátta, hogy a kedélyek lecsillapítására tennie kell valamit és 1712 május 23-iki leírattal beleegyezett, hogy az ügyet országos bizottság vizsgálja meg. Ez a bizottság, a melybe a bécsi udvar nyolcz tagot és az elnököt küldte ki, az országgyűlés pedig csak négy taggal volt képviselve, kimondotta, hogy az egész Kunság és így a jászkunok koronai javak és elidegeníthetetlenek és hogy előbbi mentességeikbe és szabadságaikba visszaállítandók. Az ügy azonban csak 1745-ben nyert befejezést, a mikor Mária Terézia kimondotta, hogy a kunok visszanyerik szabadságukat, kiváltságos jogaikat, szabadbirtokaikat, de váltságúl 580,000 forintot tartoznak lefizetni.
E váltság-összeg arányos beosztása czéljából a Kunság minden városa, községe és pusztája megbecsültetett és az Almásy János főkapitány elnöklete alatt 1746 nov. 24-én tartott jászkunsági közgyűlés e becslést el is fogadta.
E becslés szerint a Kis-Kunság becsértékét összesen 193,150 frtban állapították meg, a mely összegből a dorosmai kerületre 11,800 frt esett, míg a többi, a vármegye területén fennállott kún községek között következőkép oszlott meg: Halas város becsültetett 24200 frtra, Fejértő puszta 8000, Fürjes puszta 4000, Balota puszta 4000, Zsana puszta 3200, Tajó puszta 3000, Bodoglár puszta 4500, összesen tehát 49400 frtra. – Félegyháza becsültetett 12100 frtra, Kisszállás puszta felerésze 2750, Galambos puszta 5000, Ferenczszállása 7000, Csóklyos puszta 6000, összesen tehát 32850 frtra. – Majsa becsültetett 4000 frtra, Ágasegyháza 2500, Kigyós puszta 1500, Jakabszállás negyedrésze 2250, összesen tehát 10250 frtra. – Fülöpszállás becsültetett 9700 frtra, Kisbalázs puszta fele 2000, Jakabszállás negyedrésze 2250, Kerekegyház harmadrésze 3333 33 1/3 drra, összesen tehát 17283 frt 33 1/3 dénárra. – Szabadszállás becsültetett 12100 frtra, Bösztör puszta fele 3000, Jakabszállás fele 4500, Kisbalázs fele 2000, összesen tehát, 21600 frtra. – Kunszentmiklós. becsültetett 12900 frtra, Bösztör fele 3000, Bábony 7500, Szank 5000, Orgovány 8500, Kerekegyház hatodrésze 1666, 66 2/3 drra, összesen tehát 40066 frt. 66 2/3 drra. – Laczháza becsültetett 3600 frtra, Kátó puszta 2000, Csókás 2000. Jakabháza 300, Móriczgáttya 2000, összesen tehát 9900 frtra.
Mária Terézia halála után II. József császár, határozott ígérete ellenére, a Kunság önállóságát ismét megszüntette s a Nagykunságot a nagyváradi, a Jászságot és Kiskunságot a pesti terület hatósága alá helyezte. Viszont az 1789 91-iki emlékezetes országgyűlés visszaállította a kunok szabadságát.
Végre az 1876-iki 33-dik t.-cz. 1. §-a 17., 18. és 19. pontjai a jászkunok önálló törvényhatóságait végleg megszüntette és a Kiskunságot, Dorozsma kivételével, örökösen Pest vármegyével egyesítette.*
/Borovszky: PPSKK vm./
A kiskun járásban Szentlászlón a Kornis cs. (1407); Kerekegyházán a Dávidházi és Kerekegyházi családok s ez utóbbiak magvaszakadtával a Brezai Horváth és a Kisvárdai Várdai családok (1484); Bábonyon a Bábonyi (1487) és Szúnyogh (1487); Laczházán a Szántai Laczkok; Jakabházán a Jakabháziak (1429) és a Gutori Nagyok (1507), Móriczgátján a Mórháziak (1464).
/Borovszky: PPSKK vm. , Középkori birtokos családok a vm. területén/
300Ilyen átköltözködésekkel növekedett meg Nagykőrös és Kecskemét, Vácz és Visegrád, talán maga Buda és Pest is. Nagykőrös és Kecskemét igen diplomatikusan jártak el. Ők ugyanis a beköltözködni kivánó falusi nép érdekében valóságos bérleti szerződésre léptek a ziámetek és timárok birtokosaival. Igaz, hogy ez rendesen utólagosan történt, a mikor a falu népe már eltávozott s a hűbér, legalább egyelőre, értéktelenné vált. Ily módon megnövekedett az alföldi városok lakossága, de megnövekedett határuk is. A nagykőrösi krónika szerint például a város pusztái lettek: Kara, Kocsér (ma Jászapáti), Törtel, Lajos (ma Berényé), Mise, Mikebuda, Újszász, Tetétlen, Nyársapát, Örkény, Vatya, Poltharasztja, Kakucs, Inárcs, Besnyő, Jenő és más pestmegyei falvak.*
Így jutott Kecskemét is nagyszámu pusztához. Övé lett Tatárszentgyörgy, Ágasegyháza, Borbásszállása, Kerekegyháza, Köncseg, Páka, Félegyháza, Kisszállása, Ferenczszállása, Zomok, Jakabszállása, Matkó, Orgovány, Péteri, Csöngöle, Szentlászló, Móriczgáttya, Szank, Bene, Örkény, Újfalu és Majsa.* A mint látjuk, úgyszólván mindmegannyi ziámet és tímár.
/Borovszky: PPSKK vm., Török világ a vm.-ben/
Vasut-tervek.
A vármegye törvényhatósága tetemes áldozatokat hoz a vasútügy fejlesztése érdekében, a mi mellett bizonyít az, hogy a már meglevő sűrű vasúthálózat mellett egész sereg új helyi érdekű vasútvonal van engedélyezés alatt és ezek legtöbbjét részvényjegyzéssel, anyagilag is támogatja a vármegye. A tervbe vett vasútvonalak legnagyobbrésze rendes nyomtávú és gőzüzemű, de van közöttük néhány villamos üzemű is. Ez idő szerint a következő helyi érdekű vasútvonalakra adott engedélyt a kereskedelemügyi miniszter:
Baja, Hajós, Kalocsa és Dunapataj között.
Baja, Bajaszentistván, Nemesnádudvar, Hajós és Kiskőrös között.
Heves, Jászapáti, Jászmihálytelek, Jászberény és Nagykáta, esetleg: Jászberény, Jászfelsőszentgyörgy, Szentlőrinczkáta, Tóalmás, Kóka és Sülysáp között.
Czegléd, Tápiószentmárton, Tápióbicske és Nagykáta között.
183Monor, Gomba, Bénye, Káva, Pánd, Tápióbicske, Tápiószentmárton és Nagykáta között.
Kecskemét, Orgovány, Szabadjakabszállás, Bugacz, Móriczgát, Szank, Kiskunmajsa, Mérges, Ötömös, Átokháza, Tompa és Szabadka között.
/Borovszky: PPSKK vm./
Puszták szerzése.
Míg a hódoltság alatt Kecskemét egyre fejlődött s népessége a város kiváltságos helyzete miatt jobban kibírta a törököktől kirótt terheket, mint apró szomszédai, melyek a mohácsi vész után egyre pusztultak s lakosaik Kecskemétre huzódtak. A város viszont azon volt, hogy az elpusztult környékbeli helységek török földesurait megmentse a szökött jobbágyok visszahurczolásának gondjaitól és az elhagyott vagy elpusztult községek területeit bérbe vette. Már az 1562–1563. évi török kincstári adóösszeírások szerint, a kecskemétiek Páka, Ágasegyháza, Köncsög, Félegyháza és Monostor pusztákat bírták haszonbérben. Az ugyanez évi összeírások szerint Kisbalázs és Karafalvak is Kecskeméthez tartoztak. (Velics-Kammerer: Török Defterek I. 149–166.) 1601-ben Kecskemét, Tatárszentgyörgy határát is bírta, évenként fizetvén a haszonbért mind a török iszpahiáinak, mind a magyar földesúrnak. Igy jutott lassanként Kecskemét a szomszéd pusztákhoz, mint Borbásszállása, Kerekegyháza, Kisszállása, Ferenczszállása, Zomok, Jakabszállása, Matkó, Orgovány, Péteri, Csöngöle, Szentlászló, Móriczgátja, Szank, Bene, Lajos Mizse, Örkény, Ujfalu, Vacs. Szer helység határát, mely 1640 táján szintén elpusztult, 1642-ben vették a kecskemétiek zálogba. Ez évben Kecskemét már hat kun pusztát is bírt haszonbérben, melynek élvezetében 1649-ben Pálffy Pál nádor meghagyta a várost. 1677-ben pedig még kilencz kun pusztát vett a város bérbe a pozsonyi kamarától, de e mellett a törököknek is kellett fizetnie, mivel ezek is megkívánták a magukét.
/Borovszky: PPSKK vm./
Vasut.
A budapest–szegedi vasutvonalon utazva, Nagykőrös elhagyása után Kecskemét nagy terjedelmű határába jutunk, melyben az első nagy állomás Katonatelep. Azután a város főpályaudvarába érünk, melynek számos sínpárján tehervonatok állanak és a tágas állomásba egész sereg helyiérdekű vasút fut be. A budapest–szegedi vasútvonal Czegléd–Kiskunfélegyháza közötti szakasza 1853 szeptember 3-án nyílt meg. Az első helyi érdekű vasút volt a kecskemét–fülöpszállási, melyet 1895 október 10-én adtak át a közforgalomnak. 344A rákövetkező év október 3-án a kecskemét–tiszaugi vonalat nyitották meg, mely a Tisza felé nyitja meg a közlekedést. A kecskemét–lajosmizsei vonalat 1905 január 15-én helyezték üzembe és igy a város kettős összeköttetést nyert a fővárossal. Ebből a szakaszból Kisnyirnél ágazik ki a kerekegyházi vonal, melyet egy nappal később, 1905 január 16-án nyitottak meg. A város belterületén van három állomás: Kecskemét pályaudvar, Alsópályaudvar és Máriaváros; a külterületeken 14 állomás és 16 megállóhely. A város az utóbbi két évtized alatt egy millió koronát költött helyiérdekű vasutakra. Ujabban még a következő két h. é. vasút építése van tervbe véve: Kecskemét, Orgovány, Szabadjakabszállás, Bugacz, Móriczgát, Szank, Kiskunmajsa, Mérges, Ötömös, Átokháza, Tompa és Szabadka; továbbá Budapest, Soroksár, Alsónémedi, Bugyi, Felsőpeszérpuszta, Középpeszérpuszta, Középadacspuszta, Dinnyéshalom, Felsővári major, Vágójárás, Kisnyir és Kecskemét között.
/Borovszky: PPSKK vm./
Péter-monostora. Poss. Peturmonustra et Palmonustra in comitatu Chongradiensi. (1347: Zichy okmt. II. 228.) E két helységet Maróczgátá-val együtt új-adományúl adja 1411-ben Zsigmond király a Győaljaiaknak. – Ma Péteri, Monostor és Móriczgát szomszédos puszták őrzik e falvak emlékét Félegyháza környékén dél felé. (Pesty, Helyn. I. 126., 220. 221.) Pétermonostora – tán részben – 1488-ban a Zelemérieké. (Lelesz. elench. statut. ) Ugyanitt benczés monostor is állt. (Mikor?)
/Csánki Dezső: MO tört. földrajza a Hunyadiak korában, Csongrád megye/
Móriczgátja, puszta, szabad Jász és Kun kerületekben, Laczháza birja. Mintegy közepén van egy csaknem hozzá járulhatlan posványság, s e körül jó kaszállók.
/Fényes Elek: MO geográfiai szótára/
h) Zomokszállás – hol fekvése sok ideig ösmeretlen volt; azonban Pestmegye 1690-ki összeirásában a kún puszták között találjuk Zomok vagy Galambos-Mariczgátja; e szerint a mai félegyházi Galambos és laczházi Móriczgáti puszták hajdan együtt Zomokszállás nevet viseltek.*
/Gyárfás István: A Jász-Kunok története, … II. Ulászló alatt 1490-1516/
1642-ik évi kora tavasszal Eszterházy megujitotta tilalmi rendeleteit a szegediek ellen, kiket ezen erélyes intézkedések oda kényszeritették, hogy május 24-én a m. kamarához folyamodtak azon panaszszal, hogy 228Eszterházy erőhatalommal el akarja venni, „régi szent királyok és császárok által“ városuknak adott „nömös földüket“ jelesen: Majsát, Ülést, Kömpöczöt, Alsó- és Felső-Csengelét, Átokházát, Móriczgátját, Bodoglárt, Mérgest, Bugaczot, Alsó- és Felső-Monostort, Beneszállását, Asszonyszállását, Csólyost, Taját; s ha ezen pusztákat elveszi, akkor akár városukat is neki hagyják, mert a török igáját is szenvedik, s oly inségben vannak, melyet az előtt se nem láttak, se nem tapasztaltak, könyörögnek tehát a kamarához oltalomért; jelentvén azt is, hogy Gombkötő János szintén reájok irt, hogy a kamara neki ujabban ispánságot adott, hogy ez való-e, nem tudják
/Gyárfás István: A Jász-Kunok története, …1629-1657/
2009. január 23., péntek
Újabb hírek a Kurultajról
A Kurultaj "hivatalos" eseményei véget értek 2008 Augusztusában, de az élet nem áll meg... Ez csak a kezdete volt valaminek, amit úgy neveznék: "Magyar Élet"
Előrebocsátom, hogy nem vagyok szélsőséges nacionalista, tisztelni tudom más népek, vagy nemzetiségek hagyományait, és a jogát, hogy a maga módján élje az életét.
Mindezzel együtt nem feledhetjük el, hogy kik vagyunk, és ha más nemzeteknek megadjuk a jogot, hogy saját hagyományai szerint éljenek, akkor mi is jogot formálhatunk arra, hogy eszerint tegyünk.
Aki ott volt a Kurultajon, érezte, hogy ott valóban valami különleges dolog történt; valami, amit úgy neveznék: "Magyar Élet" Amiről talán mindig is tudtuk, hogy létezik, csak olyan sok éven át elrejtették előlünk. De most? Az alvó felébredt!
És az élet nem áll meg; megtapasztaltuk, hogy valóban létezhet Magyar és Magyar között összefogás, és hogy tudunk dolgozni egymásért.
Úgy látszik, hogy valóban testvérekre találtunk, akiktől annyi éven át távol voltunk. Sőt olyan testvérekre is, akik itt voltak mellettünk, csak most vettük észre őket!
Persze vannak, akiket, még ez sem győzött meg... És nyilván lehet találni hibákat, és vannak, akik szívesen találnak is...
De valami elindult... Valami, amit úgy neveznék: Magyar Élet!
* * *
Hamarosan megjelenik a frissített, bővített Kurultaj Magazin Kattints ide a folytatásért
Előrebocsátom, hogy nem vagyok szélsőséges nacionalista, tisztelni tudom más népek, vagy nemzetiségek hagyományait, és a jogát, hogy a maga módján élje az életét.
Mindezzel együtt nem feledhetjük el, hogy kik vagyunk, és ha más nemzeteknek megadjuk a jogot, hogy saját hagyományai szerint éljenek, akkor mi is jogot formálhatunk arra, hogy eszerint tegyünk.
Aki ott volt a Kurultajon, érezte, hogy ott valóban valami különleges dolog történt; valami, amit úgy neveznék: "Magyar Élet" Amiről talán mindig is tudtuk, hogy létezik, csak olyan sok éven át elrejtették előlünk. De most? Az alvó felébredt!
És az élet nem áll meg; megtapasztaltuk, hogy valóban létezhet Magyar és Magyar között összefogás, és hogy tudunk dolgozni egymásért.
Úgy látszik, hogy valóban testvérekre találtunk, akiktől annyi éven át távol voltunk. Sőt olyan testvérekre is, akik itt voltak mellettünk, csak most vettük észre őket!
Persze vannak, akiket, még ez sem győzött meg... És nyilván lehet találni hibákat, és vannak, akik szívesen találnak is...
De valami elindult... Valami, amit úgy neveznék: Magyar Élet!
* * *
Hamarosan megjelenik a frissített, bővített Kurultaj Magazin Kattints ide a folytatásért
* * *
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
PR: 
LD: 
I: 
C: 
SD: 
Bejegyzések
.
